狗猛酒酸 – Ha a kutya vad, a bor megsavanyodik
Régen Song országban élt egy borárus. Hogy fellendítse az üzletét, mindig nagyon tisztán tartotta az helyiséget, a borospoharakat, kancsókat is szépen rendbe rakta, és a kocsmán kívülre kifüggesztett egy vásznat ezzel a felirattal: „Itt kapható a világ legjobb bora!”
Messziről nagyon ügyes kereskedőnek látszott, ám az volt a furcsa, hogy nagyon kevés ember vett a borából, és mivel nem tudta eladni a kiváló bor gyakran megsavanyodott, nagy gondot okozva ezzel az árusnak.
Emiatt nem csak el volt keseredve, de nagyon csodálkozott is rajta. Mivel hosszas gondolkodás után sem tudta megfejteni a rejtélyt, elhatározta, hogy megkérdezi az egyik szomszédját, hátha ő tud segíteni. A szomszéd ezt mondta: „Ez azért van, mert a kutyád nagyon vad! A saját szememmel láttam, hogy sok ember jön ide, hozzák a kancsóikat, mert szívesen vásárolnának a borodból, de még el sem jutnak a kapudig, mert a kutyád mérgesen acsarkodik rájuk, és sokszor majdnem megharapja őket. Ezért nincs is ember, aki odamerészkedne a házadhoz, hogy bort vegyen.
Ez chengyu -狗猛酒酸 gǒu měng jiǔ suān – azt mutatja, hogy hiába működik jól egy állam, ha egy gonosz miniszter kerül a hatalomra, az az egész országot tönkreteheti.
A legenda úgy tartja, hogy régen volt egy Wutai nevű hegy, ahol számos madár élt. A sok madár közül a legszebbet hanhao madárnak hívták. Ennek a madárnak gyönyörű tollai voltak, amire nagyon büszke is volt. Azt tartotta, hogy ő a legszebb madár a világon, és még a főnix, a madarak királynője sem versenyezhet vele..jpg)
Amikor a szél hidegen fújt fázott és éhezett, meg is esküdött, hogy amint megáll a szél, épít magának egy fészket a egy szikla mögött, ami megvédi a vihartól. Ám amint a vihar elcsendesült, elfelejtette az egészet, és megint csak énekelt..jpg)
A történelmi Chu országában élt egy Shu Dai Zi nevű ember, aki nagyon szegény volt. Egy napon éppen könyvet olvasott, amikor egyszer csak a következőket olvasta: „Ha nálad van egy olyan levél, amelyet a sáska csapdahelyzetben álcázásra használ, úgy a saját testedet is elrejtheted, és senki sem láthat meg.” Ezért így gondolta: „Ha tudok szerezni olyan levelet, akkor sokkal jobb lesz!” Attól a naptól kezdve egész nap a fák között sürgött-forgott, s a sáska által csapdahelyzetben álcázásra használt levelet keresett. Végül egy nap észrevett egy sáskát, amint csapdahelyzetben egy falevél alatt rejtezett. Módfelett megörült ennek. Hevesen lecsapott rá és leszakította a levelet, de mivel nagyon izgatott volt, ezért óvatlanságában leejtette a földre, ahol a lehullott levelekkel összekeveredett. Állt egy darabig, majd előszedett egy lapátot, és az összes levelet felszedte és hazavitte. Hazaérve ezen gondolkodott: „Hogyan is tudnám ilyen sok levél közül kiválasztani azt, amelyik el tud rejteni?” Elhatározta, hogy egyenként próbát tesz. Így felemelt egy levelet, s feleségétől kérdezte: „Látsz engem?” „Látlak.” – válaszolt az asszony. „Látsz engem?”- felemelve egy másik levelet újra megkérdezte. „Látlak.” – a felesége türelmesen felelte. Egyenként kérdezte, s a feleség mindig így válaszolt. Mire a végére értek, a felesége már elfáradt, és tudatán kívül felelte: „Nem látlak!” Shu Dai Zi amint meghallotta, boldog lett, és a levelet fogva kiment az utcára. A levéllel eltakarta arcát, majd egy boltos szeme láttára a boltban lévő dolgokat elvéve távozott. A boltos nagyon meglepődött ezen, elfogta őt, és a hatóság elé vitte. A megyei elöljáró nagyon különösnek találta azt, hogy egy ember fényes nappal ilyen bátran lop, ezért megkérdezte őt, hogy végtére is hogyan történhetett ez. Shu Dai Zi elmesélte az egész történetet, mire a megyei elöljáró önkéntelenül hahotázásba kezdett és hazaengedte. 
Yang Zhen a Keleti-Han Birodalom korában élt Hua Yin-ben. Tanításból kereste kenyerét, s mivel 
A Tang-dinasztia egyik n
Bőséges fogadást szervezett, s Zhou Xing-et meghívta otthonába. Mindkét ember bátorította egymást az ivásra, s hol ittak, hol beszélgettek. Már három kört megittak, mikor Lai Jun Chen felsóhajtott: „Testvérem, nap mint nap intézek ügyeket, s gyakran fordul elő, hogy egy gyilkos tagadja bűnét. Nem tudom, testvérem, hogy ilyenkor mi lehet a megoldás?” Zhou Xing elégedetten felelte: „Ez még nem elintézése a dolognak!”, majd beszéd közben poharát szájához emelte. Lai Jun Chen ekkor nagyon naiv alakot öltve ezt mondta: „Óh, mutasd meg azonnal!” Zhou Xing somolyogva így szólt: „Keress egy nagy üstöt, minden oldalát parázzsal égesd meg, s a bűnöst rakd bele. Találd ki, van-e olyan bűn, mit ne ismerne be?” Lai Jun Chen egyfolytában bólogatott, s azon nyomban parancsot adott embereinek, hogy hozzanak egy nagy üstöt. Ahogyan Zhou Xing mondta, minden oldalán parazsat gyújtott, majd Zhou Xing felé fordult: „A palotában egy ember elárulta a te cselszövésed. A fenség engem utasított, hogy vizsgáljam ki. Bocsánat, de most téged kérlek testvérem, hogy bújj bele az üstbe!” E szavak hallatán Zhou Xing poharát a földre ejtette, majd maga is a földre görnyedt. Térdepelve mondta: „Bűnös vagyok, bűnös vagyok, beismerek.” 