天下无双– A földön nincs párja
Huang Xiang Hubei tartomány Jiangxia nevű városában élt. Az anyja korán meghalt, ő pedig apjával élt együtt, aki egy kis köztisztviselő volt. Napjaik nagyon egyszerűen és keményen teltek. Huang Xiang művelt[1] ember volt, s az apját nagyon tisztelte. Forró nyári napokon az ágyon, és a vánkoson lévő szőnyegeket legyezte, hogy az apja kényelmesebben aludhasson. Amikor hideg téli napok köszöntöttek be, elsőként bújt be a paplan alá, hogy azt felmelegítse, s ezután kérte meg apját, hogy feküdjön le. Ennél fogva az apja még inkább szerette őt, és segítségére volt neki abban, hogy minél több ismeretet sajátítson el.Miután Huang Xiang felnőtt, hivatalnok lett. Amikor Wei megye elöljárója volt, a Huai folyó áradása katasztrófát okozott, s a helybeliek földönfutókká lettek, nem volt sem ennivalójuk, sem ruhájuk. Huang Xiang fogta a hivatalnoki bérét és a családi vagyonát, és szétosztotta a károsultak közt. Mivel gyermekkorában szorgalmasan és jól tanult, gazdag ismeretekkel bírt, s mivel az apját is teljes mértékben tisztelte, ezért rengeteg ember megbecsülését vívta ki. Azokban az időkben Jing városában ez a szóbeszéd terjedt el: „A földön nincs párja, mint a Jiangxia-i Huang Xiang-nak.”
A ”天下无双” (tiān xià wú shuāng) chengyu jelentése: a földön nem található másik ugyanilyen. A kiemelkedő, páratlan személyiségeket szimbolizálja.
A Tang-dinasztia idején élt egy ember, aki a tartomány vezetőjének volt hivatalnoka. Mivel a hivatalnoki karrierje nem volt túl fényes, s mindegy, hogy milyen ügyről volt szó, egyik sem volt az ínyére, ezért gyakran elment, hogy szórakozással múlassa az időt. Egy napon a Jing Guo templomhoz ment, s mivel a sétában elfáradt, meg is szállt ott. Este egy álmot látott: álmában egy szikla alatt járt, ahol találkozott egy öreg szerzetessel. A szerzetes előtt egy apró füstölő volt. A szantálfa füstje lassan-lassan szállt a magasba. Az öreg szerzetes így szólt a hivatalnokhoz: „Ennek a piciny füstölőnek a füstje még az eskütételed óta megmaradt, s neked mostanáig már három életed eltelt. Az elsőben Tang Xuan Zong idején Jiannan-ban szolgáltál vizsgálóbíróként; a másodikban Xian Zong alatt Nyugat-Sichuan titkára voltál, a harmadikban most tartományi hivatalnok vagy.” Az öreg szavait hallgatva hirtelen elbizonytalanodott, mintha felidézte volna három életének hivatalnokságát, amely teljesen eredménytelenül telt, egyikben sem volt sikere. Ettől kezdve már nem is vágyott rá, hogy a bürokráciában fürödjön, mintha mindent megértett volna az emberi életről. 
Otthon elhatározta, hogy keres valakit, aki megöli Qin hercegét, ezzel megváltoztatva az államközi erőviszonyokat. Barátai Tian Guangot ajánlották neki. Dan herceg ellátogatott az idős harcoshoz, letérdelt elé és azt kérte: „Yan és Qin nem létezhet egymás mellett. Tudnál segíteni nekem a bosszúban?” Tian Guang azonban azt válaszolta, hogy ő már öreg ilyen feladathoz, és barátját Jing Ke-t ajánlotta, aki nemcsak bátor harcos volt, hanem a késsel is jól bánt.
Ott Jing Ke elővette a térképet a dobozából, lassan kitekerte, és megmutogatta a helyeket a hercegnek, aki alaposan belemélyedt a tanulmányozásukba. Amikor teljesen kigördítette a térképet, előkerült a tőr is. Jing Ke bal kezével megfogta a tőrt, jobb kezével pedig belekapaszkodott a herceg köpenyébe, és megpróbálta ledöfni őt, de nem találta el. A herceg is a kardjához nyúlt, de nem tudta kirántani. A testőrök – mivel nem volt parancsuk – nem mertek beleavatkozni. Ebben a pillanatban az egyik miniszter egy orvosságos zsákkal megütötte Jing Ke-t. A pillanatnyi zavart kihasználva a herceg előrántott egy kardot, és levágta Jing Ke bal lábát, aki a földre esett és a kését a herceg felé dobta, de nem találta el. Mivel a támadó már fegyvertelen volt, herceg egy kissé megnyugodott, majd megparancsolta a katonáknak, hogy öljék meg.
Zhang Cai (i.sz. 1020-1077) az Északi Song-birodalom Mei nev
A hadakozó fejedelemségek idején a Luoyang-i Su Qin ifjúkorában a bölcs Gui Gu Zi mestertől tanult retorikát és stratégiát. Miután a tanulmányait befejezte, különböző országokba utazgatott, abban reménykedve, hogy egy napon a kormányzási stratégiáját az uralkodók befogadják. Qin a nyugati területek nagy állama volt. Előnyös földrajzi környezetére alapozva fejlesztette mezőgazdaságát, s az ország ereje fokozatosan növekedett. De akkortájt ez az ország még nem tudott más nagy országokkal versenyre kelni. Su Chou Qin ekkor utazott el a messzi Qin-be, hogy Qin királyát rávegye arra, hogy a Han Gu-hágótól keletre lévő országokkal lépjen szövetségre, s más országokkal ez a szövetség mérje össze az erejét. Qin Hui király azonban nem fogadta el a tanácsát, ellenben ezt mondta: „A mi Qin hazánk most olyan, mint egy, még egészen ki nem tollasodott kismadár, ami magasra szeretne szárnyalni, de még nem képes rá. Uram, te nagyon messziről jöttél ide, hogy utat mutass nekem. Ez engem nagyon meghatott. Ami a kormányzás dolgát illeti, azt szeretném, ha ezután a megfelelő időben hallanám a te nagyszerű javaslataidat.” Qin országában felélve egész vagyonát, több mint tízszer fordult beadvánnyal a királyhoz, de a Qin-ek királyát még mindig nem győzte meg. Su Qin reménytelenségében nem tehetett mást, mint hogy csüggedten hazatért a Qin-ek országából. Ekkor maga is olyan volt, mint egy pelyhes kismadár, ami a mozgó politikai színpadra nem tudott felszállni. 
Meng Chang Jun arra készült, hogy nyugatról betörjön a Qinek országába. Nagyon sokan ellenezték ezt, de ő senkire sem hallgatott. Su Qin is szerette volna lebeszélni, mire Meng Chang Jun ezt mondta neki: „Az emberi élet dolgait már mind ismerem. Csak a szellemek dolgairól nem szereztem sohasem tudomást.” Su Qin így felelt: „Ez egyszer nem is azért jöttem, hogy az emberek dolgairól beszélgessek, hanem hogy megvitassam felségeddel a szellemek dolgait.” Így Meng Chang Jun fogadta Su Qin-t. Su Qin folytatta: „Most, amikor Qi országába jöttem, utam során átkeltem a Zi folyón. Láttam, hogy egy sárból tapasztott földember beszélget egy barackfából faragott faággal. A faág ezt mondta a földembernek: ’Te valójában a Zi folyó nyugati partjának agyagja vagy, de emberré gyúrtak. Eljön az augusztus, a nagy esőzések ideje, a Zi vize megemelkedik, s neked csak roncsaid maradnak.’ A földember így válaszolt: Nem igaz, amit mondasz. A nyugati part agyagja vagyok, s még ha a nagy folyó el is pusztít, én továbbra is a nyugati part agyagja leszek. De téged a keleti barackfából faragtak. Ha leesik a nagy eső, a Zi folyó kiönt, a hullámai elvisznek téged, s még azt sem tudod, hogy hova is sodródtál?’ Qin országa veszedelmes föld, melyet minden irányból hegyek zárnak el. Ha felséged meg is érkezik oda, azt már nem tudom biztosan, hogy vissza is tud-e jönni épségben.” Meng Chang Jun erre Qin országába való menetelének tervét elvetette. 
Wang Sun Jia-t 15 évesen felvették a császári udvarba Qi király udvaroncának. Az édesanyja nagyon szerette őt, s mindig, amikor a fiú az udvarba ment, háromszor is figyelmeztette, hogy korán térjen vissza. 
Yan Zi a Tavasz és az Ősz korában élt Qi Jing Gong-nak volt a kancellárja. Amikor Jing Gong legkedvesebb lova hirtelen elpusztult, Jing Gong olyannyira feldühödött, hogy le akarta vágatni a ló gondozójának végtagjait. Yan Zi megkérdezte tőle: „Hát nem tudod, hogy amikor Yao Shun megcsonkíttatott valakit, azt az embert előbb milyen pozícióba helyezte?” Jing Gong kicsit elszégyellve mondta: „Először vedd őrizetbe.” Yan Zi erre ezt mondta: „Engedd meg nekem, hogy kihirdessem az ő bűnét. Hadd tudja meg, hogy mennyire súlyos vétket követett el, majd azután őrizetbe veszem, rendben?” Jing Gong rávágta: „Rendben!” Yan Zi a ló gondozójához így szólt: „Három halálos bűnt követtél el: „Az uralkodó megbízott téged a lova gondozásával, s te nem gondoztad megfelelően, ami halállal büntetendő; ezen felül az uralkodó legszeretettebb lova pusztult el, ami a második halálos vétked; s ha az uralkodó egy ló miatt kivégeztet egy embert, a nép panaszkodni fog, a despoták meg kinevetik az uralkodót, ez a harmadik halálos bűnöd. Most pedig lecsukatlak.” Jing Gong felsóhajtott: „Ereszd szabadon!”