月下老人– A hold alatti öregember
A Tang-dinasztia idején élt egy Wei Gu nevű ember. Egyszer Song Chengbe utazott, s a déli fogadóban szállt meg. Egy este Wei gu az utcán bóklászott, s a holdfényben meglátott egy öregembert, aki a földön ült és egy nagy és vastag könyvet olvasott, míg mellette egy vörös szalagokkal teli vászonzsák hevert.
Wei gu kíváncsian odament hozzá és ezt mondta: „Bácsi, megkérdezhetem, hogy milyen könyvet olvasol?” Az öreg így felelt: „Ez a könyv a férfiak és a nők házasságáról szól.”
Wei Gu-t ez még kíváncsibbá tette, s megkérdezte: „És a zsákodban lévő vörös szalagok mi célt szolgálnak?” Az öreg mosolyogva válaszolt: „Ezek a kötelek a férj és a feleség lábait kötik össze. Akár a férfi, akár a nő próbál meg félrelépni vagy túl messzire eltávolodni, csak odakötözöm ezeket a szalagokat a lábukra, és ők biztosan kibékülnek, igazi férj és feleség válik belőlük.” Wei Gu természetesen nem hitte el a hallottakat, úgy vélte, hogy az öreg csak tréfál vele. Mégis, a furcsa öreg iránt továbbra is a teljes kíváncsiság fogta el. Amikor fel akart tenni neki még pár kérdést, az öreg már felállt, s magával vive a könyvet és a zsákot, a rizspiac felé távozott. Wei Gu követte őt. Amikor a rizspiachoz értek, megpillantottak egy vak nőt, aki egy három év körüli gyermeket ölelve feléjük tartott. Az öregember ezt mondta Wei Gu-nak: „A vak asszony karjaiban lévő gyermek lesz a te jövendőbeli feleséged.” Wei Gu ettől nagyon mérges lett, mivel azt hitte, hogy az öreg szándékosan gúnyt űz belőle. Kiváló rabszolgájának megparancsolta, hogy azt a kislányt ölje meg, s majd az öreg meglátja, hogy valóban a saját felesége lehet-e vagy sem.
A házi rabszolga előreszaladt, s miután a kisgyermeket egy tőrdöféssel leszúrta, nyomban kereket oldott. Amikor Wei Gu a számadás végett kereste az öregembert, annak már nyoma sem volt.
Az idő gyorsan elröpült, s egy szempillantás alatt tizennégy év telt el. Wei Gu ekkorra már megtalálta a tökéletes párját, s az esküvőre készült. A párja, aki Xiang Zhou kormányzójának, Wang Tai-nak volt a szeme-fénye, gyönyörű nővé érett, csak a szemöldökein volt egy heg. Wei Gu ezt nagyon különösnek találta, ezért megkérdezte az apósát: „Miért van karcolás mindkét szemöldökén?” Xiang Zhou kormányzója így válaszolt: „Ha elmondom, a harag önt el. Tizennégy évvel ezelőtt a nevelőanyja, Chen Shi az ölében vele épp a rizspiacon sétált, amikor egy őrült minden ok nélkül a tőrével megszúrta. Szerencsére a sérülése nem volt életveszélyes, csak ez a seb maradt utána. Igazi szerencse a szerencsétlenségben!”Wei Gu ennek hallatán ledöbbent, s a tizennégy évvel ezelőtti történések újra lejátszódtak az agyában. Ezt gondolta: „Hát pont ő az a kislány, akinek a megölésére szolgájának parancsot adott?” Nagyon izgatottan kérdezte: „Az a nevelőanya egy világtalan asszony volt?” Wang Tai látva vejének gond terhelte arcát, a furcsának tartott kérdésére visszakérdezett: „Igen, egy vak nő volt. De te honnan tudhatsz erről?”
Wei Gu a kérdésével beismert mindent, ezért igazán megrémült, s egy darabig szóhoz sem jutott. Jó néhány perc eltelt, mire megnyugodott, majd elmondta a tizennégy évvel korábban Song Cheng-ben, a „hold alatti öregemberrel” való találkozásának teljes történetét. A hallottakon Wang Tai is végtelenül megdöbbent. Wei Gu most értette meg, hogy a „hold alatti öregember” szava nem tréfa volt. Az egybekelésük valóban isteni akarat műve. Ettől fogva a férj és a feleség mindketten még többre értékelték a házasságukat, s hálás szeretetben éltek.
Nemsokára ez a történet eljutott Song Cheng-be, ahol a helyiek, hogy emléket állítsanak a jövendőbeli megjelenésének, a déli fogadó nevét „eljegyző fogadóra” változtatták. Mivel a mese népszerű volt, mindenki elhitte, hogy a férfiakat és a nőket annak a „hold alatti öregembernek” a vörös köteléke fűzi össze, aki egyúttal össze is hozta őket, ezért az utódok a kerítőket „hold alatti öregembernek” hívták, egyszerűbb nevén „holdöregnek”.
