冻浦鱼惊 – A befagyott folyóból is halat varázsol
A szülők megbecsülését és a pedagógusok tiszteletét a kínai nép hagyományos erényei között tartják számon. A történetírás szerint a keleti Jin-dinasztia korában élt a halhatatlanságig jóságos taoista, Xu Xun és a jégen fekve halászó Wang Yang, akinek történetéből az utókor a hozzátartozók tiszteletére szólást formált.
Wang Yang, vagy más nevén Xiu Zheng, Langxie városában élt és nagyon tisztelettudó ember volt. Édesanyját korán elveszítette. A mostohaanyja, Zhu Shi nem bánt kegyesen vele, s számtalanszor panaszkodott rá az apja előtt. Így az édesapja szeretete is elhagyta. Az ő felelőssége volt a tehénistálló naponta történő kitakarítása. Ha a szülei betegek voltak, önkéntelenül is ellátta őket, s egyáltalán nem volt harag a szívében.
Egy alkalommal a mostohaanyja súlyosan megbetegedett, s pontyból készült orvosságra volt szüksége. Hideg, fagyos napok voltak akkortájt, de Wang Yang a dermesztő hidegre ügyet sem vetve elment a folyóra, szétnyitotta a ruháját és a jégre fekve kereste a halakat. Ekkor a jég hirtelen magától megrepedt, s két ponty ugrott ki a folyóból. Wang Yang megragadta a halakat és hazatért velük. A jóságos szíve megkapta méltó jutalmát. A falubeliek döbbenten sóhajtoztak, s úgy vélték, hogy mindez annak tudható be, hogy az ő jósága meghatotta a Teremtőt.
A ”冻浦鱼惊” (dòng pǔ yú jīng) chengyu később a hozzátartozók tiszteletének a szállóigéjévé vált.
