宝山空回– Aki a kincses hegyet üres kézzel járja meg
A Qing-dinasztia alatt Li Ru Zhen írt egy kisregényt „Virágok a tükörben” címmel, amely arról szól, hogy egy Tang-dinasztia korabeli diák, Tang Ao és egy kereskedő, Lin Zhi Xiang, széles látókörű és sokat tapasztalt matróztársukkal, Duo Jiu Gong-gal elhajóztak külföldre és a királyok, az óriások, valamint a törpék országában számos érdekes kalandban volt részük.
Egy napon a hajójuk a Sziklanyelvűek Országában kötött ki. Az ottani emberek zenélni szerettek a leginkább, s a nyelvük dallamiságának nem is akadt párja a földön. Lin Zhi Xiang sok-sok sípot vitt magával a partra, hogy eladja.
Tang Ao látta, hogy a helybéliek teli szájjal csivitelnek, de mivel nem tudta, hogy miről beszélnek, megkérdezte hát Duo Jiu Gong-ot: „Jiu Gong, te értesz a nyelvekhez. Miért nem mész és kutatod fel a nyelvük eredetét?” Duo Jiu Gong erre így válaszolt: „Bizony ám! A tengerentúlon két sor fejezi ki ezt jól: ’Ha a Sziklanyelv földjének nyelvét nem érted meg, olyan, mintha egy kincses hegyről térnél vissza üres kézzel.’ Ma amióta csak megérkeztünk erre a földre, természetesen szándékomban áll megérteni a szavukat. Várj, előremegyek és kérdezősködöm egy keveset.” Nem számít, Duo Jiu Gong hány embert kérdezett meg, mindenütt csak falakban ütközött. Ennek oka, hogy Sziklanyelv Országának királya úgy kezelte a népe nyelvét, mint egy átadhatatlan rejtélyt, amely nem szivároghat ki.
A “宝山空回” (bǎo shān kōng huí) chengyu a rendkívül jó feltételekkel rendelkezők eredménytelenségét ábrázolja, többnyire az ismeretszerzés területén.
A Hadakozó Fejedelemségek korában Lu országában élt egy Meng Wu Bo nevű miniszter, akinek az volt a legrosszabb szokása, hogy nem tartotta be a szavát. Egy napon Lu Ai Gong a miniszterei részére fogadást tartott, amelyen Meng Wu Bo is részt vett. 
Ahogy a napok teltek, az ember csak ült a tuskó előtt és várt. Nyúl ugyan nem jött, de mivel nem művelte, a gaz szépen lassan elborította a földjét, és így év végén semmit sem arathatott. Amikor ezt meghallották a Song országban lakó emberek sokan odagyűltek és kinevették.
.jpg)
Rui Zong a Tang-dinasztia az egyik leginkább élvhajhász uralkodója volt. Bár csak három évig ült a trónon, de ünnepektől függetlenül mindig nagyon sok energiát és embert fecsérelt a saját hivalkodására és szórakoztatására. Minden évben a lampionünnep estéjén egy kétszáz láb maga lámpásfát állíttatott, s ötvenezernél is több lámpást gyújtatott rajta. Ezt nevezték el tűzfának. 
Időszámításunk előtt 663-ban Qi Heng Gong, Yan ország kérésének eleget téve katonákat küldött a Yan országbéli Shanrongba. Guan Zhong miniszter és Xi Peng együtt törtek előre. A Qi hadsereg tavasszal kelt útra, s mire győzedelmesen visszatért, már tél volt. A fák és a füvek mind átváltoztak. A nagy hadsereg a magas és fenséges hegyek egyik völgyében menetelt, míg végül olyannyira eltévedt, hogy már nem is talált vissza az útra. Bár sok felderítőt küldtek el az út megtalálására, de még mindig nem voltak tisztában azzal hogyan is keveredhetnének ki abból a völgyből. Ahogy múlt az idő, a katonák ellátása gondot okozott. Nagyon veszélyes helyzet alakult ki, mivel ha továbbra sem találják meg az utat, a nagy hadsereg ott pusztul el azon a helyen. Guan Zhong jó sokáig gondolkozott, mire kitalált valamit: ha a kutya képes hazatalálni a messzi helyekről is, akkor a csapat lovai, s főleg a vén csatalovaknak is meg lehet az ösztönük arra, hogy felismerjék az utat. Így hát ezzel állt elő Qi Heng Gong-nál: „Nagy királyom! Úgy vélem a vén lovak fel tudják ismerni az utat. Ha előre engednénk őket, talán kihasználhatnánk ezt, s kivezetnék csapatainkat e hegyi katlanból.” Qi Heng Gong beleegyezett a próbatételbe. Guan Zhong azon nyomban kiválasztott néhány vén csatalovat, eloldozta köteleiket, s engedte, hogy a sereg élén szabadon mozogjanak. 
