朝三暮四– Reggel három, este négy
A világ dolgait értő emberek ismerik a földön körforgásszerűen történő dolgokat. Így hát azt, amit így is-úgy is megkapnak, nem kell különösebben kérniük. Ilyenkor mindig nyugodt szívvel, kiegyensúlyozottan fognak bele a dolgukba. Azok az emberek pedig, akik mindig nyugodt szívvel, kiegyensúlyozottan látnak neki a tennivalójuknak, fokról fokra megtapasztalják ennek a rendjét, s ha már megtapasztalták, sokáig nem tudnak elszakadni tőle. Kérés nélkül teszik a dolgukat. Azt az embert azonban, aki nem ismeri fel ezt a törvényszerűséget és elpazarolja az energiáit, „reggel három” néven illetik. Hogy miről kapta a nevét? Nos, hát elmondom!
Hajdanán élt egy pásztor, aki majmokat tartott, s gesztenyével etette őket. A pásztor így szólt hozzájuk: „Reggel hármat, este négyet kaptok belőle.” Nagyon feldühödtek ezen a majmok, mire a pásztor ezt mondta: „Ha már így alakult, akkor reggel kaptok belőle négyet, este pedig hármat.” Ettől a majmok nagyon boldogok lettek. Bár valójában nem változott semmi, csak az érzelmek terén történt egy kis változás. Ezért a szent emberek nem örültek és nem örülnek, csak a természet rendje szerint élnek. Én én vagyok, a dolgok pedig csak dolgok.
A “朝三暮四” (zhāo sān mù sì) chengyu arra inti az embereket, hogy a súlyuknál fogva kezeljék az egyes dolgokat, s nehogy a dolgok felszínes látszata becsapja őket. Manapság a teljesen rendszertelen emberi beszéd és cselekvés, ábrázolására, és azokra használják, akik gyakran változtatják a véleményüket.
A fogadós, miután Yang Chu Fu beleegyezését elnyerte, elbúcsúzott a feleségétől és a kancellárral együtt távozott. Útközben Yang Chu Fu a fogadóssal ímmel-ámmal beszélgetett, mert nem tudta, hogy mi az, amiről komolyan eszmét cserélhetnének. A fogadós meg csak hallgatagon ment. Alighogy átlépték Ningba megye határát, a fogadós megváltoztatta az álláspontját és Yang Chu Fu-nak búcsút intett. 
Tang Xuan Zong császár kései éveiben már nem törődött a kormányzással, egyedül Yang Gui nevű ágyasáért rajongott. Az időszámításunk szerinti 747. évben elrendelte, hogy vizsgán válasszanak be az udvarba tehetséges embereket. Az ekkor harminchat esztendős költő, Du Pu ezidőtájt éppen Changan-ban járt, s nagyon megörült a hírnek. Váratlanul érte azonban, hogy a vizsga befejezését követően a fő vizsgabiztos, Li Lin Pu által kihirdetett eredmény szerint nem akadt senki, kit kiválasztottak volna. Li Lin Pu a császárhoz visszatérve e szavakat mondta: „Az ország kiemelkedő embereit mi már mind kihalásztuk, egy sem maradt közülük.” Xuan Zong erre nagyon boldog lett.
Zhou király kancellárja, Dan Xiang Gong nagy bizalommal volt iránta, és még a családjába is befogadta, sőt első osztályú vendéget megillető bánásmódban részesítette. Bár Zhou Zi a korát tekintve fiatalnak számított, a megjelenése mégis időseknek kijáró tiszteletet parancsolt. Amikor állt, olyan feszes volt, hogy még egy apró mozdulatot sem tett közben. Amikor olvasott, minden figyelmét arra összpontosította, s nem volt egy félreeső pillantása sem. Mialatt más beszélt, tisztelettudóan és nagyon udvariasan viselkedett. A saját beszéde közben pedig nem feledkezett el a tapintatról sem. A dolgok és az emberek fogadásakor mindig barátságos és jóindulatú volt. Annak ellenére, hogy Zhou földjén élt, amint hírét vette annak, hogy szülőhazájában, Jin országban valami baj történt, nyomban aggodalom fogta el, ha pedig valami örömhírt hallott Jin földjéről, nagy boldogság öntötte el a szívét. 
Amikor már mindenki édesen italozott, Yan Du Du felállt és így szólt: „Ma Hongzhou értelmisége e teremben gyűlt össze. Lehetetlen, hogy ne születne írásmű, mely e fenséges rendezvényről megemlékezne. Minden jelenlévő hírességet arra kérek, hogy írjon egy mondatot, ami a Teng király palotát a tökéletes irodalommal forrasztja egybe!” Amint befejezte, a szolgák egy papirost tettek a jelenlévők elé, de azt mindenki csak továbbadta, és nem akadt senki, ki tollat ragadott volna. Később a papiros Wang Bo elé került, aki magához vette tollát, majd lehajtva fejét elmélázott. Egy kis idő elteltével a kabátujját felgyűrte és írni kezdett. Yan Du Du látva azt, hogy csak egy ifjú állt neki írni, nem repesett a boldogságtól. Kiment a nagyteremből, a korlátról a folyó látképét bámulta és megparancsolta szolgáinak, hogy a Wang Bo által leírt mondatokat, akármikor is készülnek el, nyomban másolják le és mutassák meg neki. 
Ezután a szolgák további két mondatot másoltak le: „A leple három folyó, de az öve őt tó. Uralkodik rajta a barbár Jing, de összeköti Yue földjével.” Yan Du Du, e sorokat olvasva eléggé meglepődött. Úgy gondolta, hogy ez az ifjú három folyót, a Jing, a Xiang és a Zhi folyókat ábrázolta lepelként, míg öt tavat, a Tai, a Du Yang, a Qing Cao, a Dan Yang és a Tong Ting tavakat lebegő övként mutatta be, amik uralkodnak a szélesen elterülő Chu földjén és összekötik a keleten lévő termékeny Yue földjével. A szövege nagyon kiegyensúlyozott volt, mely megmozgatta a Yin és a Yang energiáit is. Aspirációk és tehetség nélkül nem lett volna képes ilyen impozáns mondatokat írni. 
A szolgák ezt követően további néhány mondatot is lemásoltak, ami Yan Du Du-t még inkább meglepte: „A dolgai értékesek, az egén kincsek. Okos emberek életteli földje, hol Xu Ru, Chen Bo kanapéjára heveredik le.” Wang Bo e sorokban két példabeszédet írt le. Az első arról szól, hogy a dolgai értékesek, az ege kincseket rejt, s a Longquan-i kardok fénye az égen tizennyolc csillagképből a Göncölszekér és a Bika csillagkép közé ér el. A jelentése Hongzhou különleges kincseire utal. A második példabeszéd szerint a Keleti Han-dinasztia idején Nanchang-ban élt egy Xu Ru nevű ember, aki nagyon szegény családból származott, mégsem akart hivatalnoknak állni. Mivel azonban Chen Bo elöljáróval jó barátságban állt, az speciálisan készíttetett neki egy rekamiét, ami Xu Ru elhelyezésére szolgált. A példabeszéd azt jelenti, hogy Hongzhou-ban agyafúrt emberek élnek. 
Mivel Bao Zheng acélos tisztességű és önzetlen ember volt, egy éven belül Kaifeng kormányzása rendezetté vált. Az előkelőség nagyon visszafogták magukat, s még Bao Zheng nevének a hallatán is rettegtek. Az a mondás járta, hogy Bao úr mosolyát a Sárga-folyó vizének megtisztulásánál is ritkábban lehetett látni. A nép mégis nagyon szerette, s így jellemezte őt: „Amit más nem tud megoldani, azt a Pokol Fejedelmeként az öreg Bao megteszi.”