一钱不值 - Egy garast sem ér
Guan Fu, vagy felnőttkori nevén Zhong Ru a Nyugati-Han-dinasztia korában élt. Egyenes természetű, megbízható ember volt, aki ha egyszer megígért valamit, azt biztosan betartotta. A nála előkelőbb hivatalnokokat rendszerint megvetette, míg az alacsonyabb rangúakat, minél szegényebbek voltak, annál jobban tisztelte. Így akkoriban nagyon sok tehetséges, mégis pozíció nélküli ember kedvelte a társaságát. Guan Fu szerette az italt, sőt a részegsége folytán gyakran heves vérmérsékletűvé vált. Azon a napon is, amikor a kancellár, Tian Fen megházasodott, nagyon sokat ivott. Hirtelen odament Tian Fen-hez, hogy koccintson vele. Tian Fen így szólt: „Nem tudok meginni egy egész pohárral.” Guan Fu látva, hogy Tian Fen nem akarja jól leinni magát, gúnyosan megjegyezte: „Bár te egy előkelő ember vagy, mégis ki kellene ürítened ezt a tiszteletedre rendelt poharat.” Tian Fen azonban nem ivott a pohárból. Guan Fu csalódottságának adott hangot, majd odament a menyasszonyhoz, Guan Xian-hez, hogy őt is felköszöntse.
Guan Xian, aki egykor határmenti elöljáró volt, s csak később lett miniszter, akkor még nem értette a fülébe ejtett szavakat, ezért nem is fogadta őt örömmel. Guan Fu-t szíve mélyén majd szétvetette a düh, s a körülményeket látva már nem állhatta meg, hogy Guan Xian-t azon nyomban ne illesse a következő szidalmakkal: „Én mindig azt mondtam, hogy ha valaki értetlen, nem ér egy garast sem. Ma ezen a helyen a ti, házasságot tanuló ábrázatotok olyan, hogy beleharap még a fültövembe is!” Ezután az emberek, ha a másik iránt megvetést éreztek, és azt akarták kifejezni, hogy annak az embernek nincsenek jó tulajdonságai, csak rosszak, úgy azt mondták, hogy „egy garast sem ér” vagy „nem ér egy garast sem”, vagyis értéktelen. Például azokra az emberekre, akik a hozzátartozóikkal szemben arrogánsak és tiszteletlenek, a külvilág felé pedig mézes-mázosak, vagyis kifelé a jó arcukat mutatják, de a valóságban elviselhetetlenek, az „egy garast sem ér” kifejezéssel illethetjük.
Az ”一钱不值” (yī qián bù zhí) chengyu jelentése: egy garast sem ér. Az értéktelen emberek és dolgok ábrázolására használják.
Az 1203-dik évben a hatvannégy esztendős Xing Qi Ji-t Shaoxing prefektúra és a Zhejiang-béli Dong Lu békebírójává nevezték ki. A következő év tavaszán Song Ning Zong a fővárosba hívta, hogy a Jin ország elleni északi hadjáratnál a tanácsadója legyen. Jó barátja, Lu You ezt megtudva nagyon boldog lett. Egy verset írt hozzá, amiben a következő két mondat szerepelt: „”Xing Qi Ji hősiessége Guan Zhong-gal és Xiao He-vel azonos, de a Zhejiang-béli Dong Lu-ban békebíró most. Valósággal olyan ez, mintha egy nagy tehetséget egy kis helyen használnának el.” Ezzel bátorította őt, hogy a központi hatalom helyreállítása iránt tegyen erőfeszítéseket. 
Ji Kang, aki a Wei és a Jin dinasztiák
Miután az esetnek híre ment, nagy skandalum támadt. Hua Jian herceg mestere, Wu She egy egyenes beszédű miniszter volt. Fei Wu Ji attól félt, hogy a miniszter maholnap segédkezni fog a hercegnek az ő megbüntetésében, ezért meggyőzte a királyt, hogy ölesse meg az idősebb fiával együtt. Azonban még ez sem volt neki elég. Fei Wu Ji arra is rábeszélte az uralkodót, hogy Hua Jian herceget küldje el Chengwen-be a határ őrizetére. De ezután sem tudott nyugodni és egy embert küldött a herceg megölésére. Hua Jian hercegnek fülébe jutott mindez, és az éjszaka folyamán megszökött. Tudta, hogy Wu She második fia, Wu Yuan, Pancheng városának az elöljárója, ezért oda menekült. Elmondta neki az apja és a bátyja megölésének körülményeit, majd azt, hogy Fei Wu Ji már elküldte hozzá Pancheng-be a fiát, Fei De Xiong-ot azért, hogy őt is hazacsalja, majd utána lemészárolja. 
Amikor a vadliba közelebb repült, felvette az íját, felajzotta az ideget, de nyílat nem rakott bele. Amikor a madár egészen közel ért eleresztette a húrt, ami hangos pattanó hanggal engedett, és a madár abban a pillanatban holtan zuhant le. „Ezt hogyan csináltad?” – kérdezte a herceg meglepetten. „Ebben semmi különös nincsen, ez a madár már régebben megsebesült.” „És te honnan tudod ezt?” „Egyszerű, ez a madár lassan repült és szomorúan énekelt. Azért repült lassan mert még fájt az előző sebe, és azért énekelt szomorúan, mert már nagyon rég el kellett válnia a párjától. Sem a sebe sem a szíve nem gyógyult még meg, és félt is, hogy újabb találatot kap, ezért repült magasan. Amikor meghallotta az íj pendülését, azt hitte, számára itt a vég. Az ijedtségtől nem bírt tovább repülni, és így lezuhant.”
Long Sui a Han-dinasztia korában élt Pingyang városában. Han Xuan császár uralma alatt Bohai megyében nem volt jó a termés, és a rablók is gyakran előmerészkedtek, akiket az elöljáróság képtelen volt kordában tartani. Xuan császár ezért Long Sui-t nevezte ki Bohai megye elöljárójának. Long Sui már félúton járt, amikor a megye által küldött lovaskatonák fogadták őt. Long Sui visszaküldte őket, és elrendelte, hogy a megye összes járásában: azok az emberek, akiknél kapa és sarló van, jóravaló embereknek, akiknél fegyver van, rablóknak számítanak. Amíg Long Sui a megyeszékhelyre nem ért, sok fegyveres a fegyverét is hátrahagyva szétszéledt, és egymás után kapanyelet és sarlót ragadott kezébe. Így Long Sui megnyittatta a helyi gabonaraktárat, amivel megkönnyítette a szegény sorsúak helyzetét, majd tiszta hivatalnokokat választott, amivel a népét támogatta.
A rendeletet még nem adták ki, egy, az udvari titkárnál alig alacsonyabb rangú kancellár-helyettes, Xu You Wang újra előjött az udvari vizsga eltörlésének ellenzésével és e szavakat intézte Bo Yan-hez: „Ha eltöröljük az udvari vizsgáztatást, a tehetséges emberek mind meggyűlölhetnek emiatt.” Bo Yan ugyanezzel a vehemenciával
Az emberi élet rövidségéről Zhuang Zi ezt mondta: „A Föld és az Ég között az ember élete olyan, mint amikor egy fehér paripa egy szűk nyílás előtt felágaskodik, majd átugorja azt.” De ha nem értjük meg az élet valódi értelmét, akkor a hosszú élet is hasztalan. 