巴蛇吞象- Sóvárog a kígyó, hogy felfalja az elefántot
A legenda szerint a régi időkben egy földműves felment a hegyekbe fát vágni. Megpillantott egy kis kígyót, amely a hidegtől teljesen meg volt dermedve. Nagyon megszánta, ezért az ölében hazavitte, hogy felnevelje. A kis kígyó lassan-lassan felnőtt, s már önállóan is megélt. A földműves ekkor a hegy mögötti üregbe helyezte, ahol, ha szomjas, ihat a hegyi forrásból, ha éhes, ehet vadgyümölcsöket. A nagy kígyó nagyon hálás volt a földművesnek. Telt-múlt az idő, s a sziklából egy kis licsi[1] nőtt. 
A kígyó gondosan óvta, nevelte, s a kis licsi, ahogyan nőtt, egyre nagyobb és különösebb lett. Az emberek úgy gondolták, ez a kígyó őrzésének köszönhető, ezért nem is mertek a közelébe menni. Megtudta ezt a dolgot a császár, s mindenütt közhírré tette: Aki ezt a licsit le tudja szedni, nagy jutalmat kap. A földműves szerette volna megkapni a jutalmat, ezért kérte a nagy kígyót, hogy a licsit adja oda neki. A kígyó beleegyezett, s a földműves a császárnak adta, amiért arany és ezüst kincseket kapott jutalomba. Nem sokkal később a császárné a szemére megvakult. Orvosai azt mondták, hogy csak a sárkánykígyó szeme gyógyíthatja meg. A császárnak eszébe jutott a licsit ajándékozó földműves, ezért megparancsolta neki, hogy vágja ki annak a nagy kígyónak a szemét. Megígérte, hogy ha sikerrel jár, kancellárjává nevezi ki. A földműves meggazdagodott, s most szeretett volna hivatalnok lenni. Újra elment a kígyóhoz és kérlelte, hogy adja neki egy szemgolyóját. A nagy kígyó a fájdalmat elviselve hagyta, hogy a földműves kivájja az egyik szemét, s a császárné újra látott, a földművesből pedig kancellár lett. Miután kancellár lett, nagy tiszteletnek örvendett, s végtelen tekintélyre és gazdaságra tett szert. Rettegett azonban attól, hogy egy napon meghal és a tetemes vagyona elenyészik. Ily módon kigondolta az öregedés ellenszerét. Úgy hallotta, hogy aki a sárkánykígyó szívét megeszi, az nem öregszik meg. Újból elment a hegyre, hogy a nagy kígyót megkeresse, és megkaphassa annak a szívét, hogy attól teljes lényében fiatal maradhasson. A nagy kígyó látva a végtelen mohóságát, kinyitotta a száját és megengedte, hogy kiválja a szívét. Amikor azonban a kapzsi kancellár egy kicsit előrébb ment, a nagy kígyó nyomban felfalta őt. Többször már nem is jött vissza hozzá.
A kígyó gondosan óvta, nevelte, s a kis licsi, ahogyan nőtt, egyre nagyobb és különösebb lett. Az emberek úgy gondolták, ez a kígyó őrzésének köszönhető, ezért nem is mertek a közelébe menni. Megtudta ezt a dolgot a császár, s mindenütt közhírré tette: Aki ezt a licsit le tudja szedni, nagy jutalmat kap. A földműves szerette volna megkapni a jutalmat, ezért kérte a nagy kígyót, hogy a licsit adja oda neki. A kígyó beleegyezett, s a földműves a császárnak adta, amiért arany és ezüst kincseket kapott jutalomba. Nem sokkal később a császárné a szemére megvakult. Orvosai azt mondták, hogy csak a sárkánykígyó szeme gyógyíthatja meg. A császárnak eszébe jutott a licsit ajándékozó földműves, ezért megparancsolta neki, hogy vágja ki annak a nagy kígyónak a szemét. Megígérte, hogy ha sikerrel jár, kancellárjává nevezi ki. A földműves meggazdagodott, s most szeretett volna hivatalnok lenni. Újra elment a kígyóhoz és kérlelte, hogy adja neki egy szemgolyóját. A nagy kígyó a fájdalmat elviselve hagyta, hogy a földműves kivájja az egyik szemét, s a császárné újra látott, a földművesből pedig kancellár lett. Miután kancellár lett, nagy tiszteletnek örvendett, s végtelen tekintélyre és gazdaságra tett szert. Rettegett azonban attól, hogy egy napon meghal és a tetemes vagyona elenyészik. Ily módon kigondolta az öregedés ellenszerét. Úgy hallotta, hogy aki a sárkánykígyó szívét megeszi, az nem öregszik meg. Újból elment a hegyre, hogy a nagy kígyót megkeresse, és megkaphassa annak a szívét, hogy attól teljes lényében fiatal maradhasson. A nagy kígyó látva a végtelen mohóságát, kinyitotta a száját és megengedte, hogy kiválja a szívét. Amikor azonban a kapzsi kancellár egy kicsit előrébb ment, a nagy kígyó nyomban felfalta őt. Többször már nem is jött vissza hozzá.
A régi klasszikus történet és a szájhagyomány különbözik egymástól. Az egyikben a kígyó a mohó („kígyó nyelte elefánt”), a másikban a kígyó a kapzsi embert falja fel („kígyó nyelte kancellár”). Ez nagyrészt a szájhagyományban bekövetkezett változás következménye. Nem tegyünk különbséget köztük aszerint, hogy melyik történet az igazi és melyik nem, hiszen mindegyik a végtelen kapzsiságot ábrázolja, ami nem végződhet jól. Arra okítja az embereket, hogy uralják a vágyaikat, s nem kell csillagként sóvárogniuk a holdfény után. Gyakori kifejezés erre: „Az elegendő ismerete hosszú boldogságot ad.” Természetesen ennek a kifejezésnek a munka és a tanulás tekintetében való használata negatív, helytelen, de az önös vágyak és mohóság legyőzése terén megvan a maga kívánatos szerepe. A „巴蛇吞象” (bā shé tūn xiàng) chengyu jelentése: teljesíthetetlen emberi vágyakozás, vagyis a kígyó lenyeli az elefántot. Ebből lett a szó szerinti szövege: Sóvárog a kígyó, hogy felfalja az elefántot. A legenda szerint a régi Sichuan-ban élt egy kígyó, aminek hatalmas feje és szája volt, elég arra, hogy felfaljon egy elefántot. Az elefánt nevezetes csontjait csak három évvel később okádta ki. A chengyu annak az embernek az ábrázolására szolgál, akinek a vágyai kielégíthetetlenek, a kapzsisága fáradhatatlan, aki nem elégszik meg a kevéssel[2], aki a saját hegyéről egy másik, még magasabb hegyre tekint.
