才高八斗 – Nyolc dou-nyi a tehetsége
Cao Zhi a három királyság korában élt, égadta bölcsességgel megáldott ember volt, aki tízévesen már egy esszét is megírt. Egyik alkalommal az apja, Cao Cao, miután fia írását elolvasta, nagy megdöbbenésében ezt kérdezte tőle: „Ezt te írtad?” Cao Zhi sebtében letérdelt és így felelt: „Az én tollam alatt születhetett meg ez a mű. Ha apám nem hisz nekem, szeretném, ha próbára tenne.” Éppen ekkor készült el az „Ezüst Madár Tető”, ezért Cao Cao megparancsolta gyermekeinek, hogy írjanak róla egy művet. Cao Zhi tollat ragadott és „Esszé az Ezüst Madár Tetőről” címmel meg is írta művét, mire Cao Cao már elhitte, hogy Cao Zhi műveltsége átlagon felüli. Később Cao Zhi bátyja, Cao Bi lett a császár. Cao Bi túlságos önérzetességében ki nem állhatta az öccsét. Talált is okot arra, hogy kivégeztesse, ezért így szólt hozzá: „Ha hét lépés alatt meg tudsz írni egy verset, szabadon engedlek. Ha nem vagy rá képes, hát ne engem hibáztass!” Cao Zhi megkérte, hogy adja meg a vers témáját. „A testvériség legyen a téma, de a testvér szó ne szerepeljen benne.” – mondta erre Cao Bi. Cao Zhi kifelé menet hat lépést megtéve a következő verset mormolta el: „Amikor a bab megfőzve levet ereszt, az izzó főzőedényben a babszemek könnyeznek. Az egy tőről születtek, miért is igyekeznének egymás megégetésében?” Cao Bi e szavak hallatán szégyenkezve szabadon engedte őt.
A Jin-kor költője, Xie Ling Yun ezt írta: „Ha a Földön egy shi (石) tíz dou (斗), akkor Cao Zi Jian (Cao Zhi) egyedül nyolc dou-t is kitesz. (A tehetsége nyolc dou.)” A ”才高八斗” (cái gāo bā dǒu) szólást a rendkívül művelt emberek ábrázolására használják.
Az elhagyatott ősi Guan Dong (az ősi Japán keleti része) földjén végtelen és széles hegységek húzódnak. A hegyek összefüggő láncolatában közel ezer, lótuszvirágszerű csúcs alkotja az „Ezer-hegyet”, amit régen „Ezer lótuszvirág-hegynek” neveztek, de „Ezer Virágzó-hegy” és „Felgyülemlett Azúr-hegy” néven is illettek. Az „Ezer-hegy” legmagasabb pontja a „Halhatatlan-tető”, amely 708,3 méter magas. A hely Ding Ling Wei halhatatlanná válásának és daruként történő visszatérésének legendája után kapta nevét.
Cao Cao látva, hogy a serege egyre lassabban halad előre, aggódott, hogy elszalasztják a csatát, s ettől a szívét elöntötte a méreg. De előtte az a néhány tízezernyi ember és ló még vízhez sem jutott, hát hogyan is növelhetnék a sebességüket? Azonnal magához rendelte a térképészét, és csendesen megkérdezte tőle: „A közelben lehet-e víznyerőhely?” A térképész bólintott és így szólt: „A forrás a völgy másik oldalán van, ha kerülőt teszünk oda, még így is nagyon hosszú lesz az út.” Cao Cao gondolkozott egy keveset, majd ezt mondta: „Nem jó, nincs most erre időnk.” Ezután az előttük lévő fákat nézegette, egy kissé magába révedt, majd e szavakat intézte a térképészhez: „Te semmi mást nem mondtál, ezért nekem kell megoldást találni.” Tudta, hogyha azonnal elrendelné, a csapatai akkor sem lennének képesek a gyorsabb haladásra. Hirtelen kiötlötte a megoldást: összeszorította a lova gyomrát, gyorsan a serege élére ment, és az ostorával előre mutatva így szólt: „Katonák, tudom, hogy előttünk egy nagy szilvafaerdő van. Az ottani szilvák nagyok és finomak. Gyorsabban szedjük a lábunkat, mert a hegyet megkerülve már meg is érkezünk oda!” A katonák ezt hallva, mintha már a szavaktól jóllaktak volna, fellelkesedtek, s a lépteiket sokkal gyorsabbra vették.
Zhao Gong nem volt több egy bábnál, de nem is idegeskedett emiatt, mert csak a szórakozást ismerte és a kormányzás nem foglalkoztatta. Miután az anyja meghalt, a gyász ideje alatt nem szomorkodott, hanem oly könnyedén beszélt, mintha nem is történt volna semmi, s még vadászni is elment. Mindez ahhoz vezetett, hogy a népe szeretetét elvesztette. Zi Jia Ji nagyúr látva, hogy napról-napra egyre jelentéktelenebbé válik, nagyon aggódott és több ízben figyelmeztette Zhao Gong-ot, bízva abban, hogy megerősíti a királyi udvar erejét, s elkerüli azt, hogy mások ragadják el tőle a hatalmat. De Zhao Gong nem hallgatta meg intelmeit, s továbbra is úgy cselekedett, ahogyan jónak látta. Teltek-múltak a napok, és végül Shao Gong ráeszmélt arra, hogy Ji Sun Su és a másik két nagyúr folyamatosan növeli erőit, és emiatt immár ő is súlyos veszélybe került. Így titkon felkereste a három nagyurat ellenző minisztereket, hogy megtalálják a lehetőséget a nagyurak legyőzésére. 
A legenda szerint a távoli múltban Yangcheng-ben élt egy nagyon tehetséges, nagyon művelt ember, akit Xu You-nak hívtak. A Ji-hegyen élt magányosan, az emberek nagyon tisztelték. Akkoriban Yao császár a hatalmát e szavakkal kívánta átruházni rá: „Nézze, az égen a nap és a hold már előjöttek, pedig még ki sem húnytak a gyertyafények, amelyek világossága a napéhoz és a holdéhoz képest oly halovány, hogy meg sem említik! Az égből már lehullott az eső, holott még emberi öntözésre is szükség van. Lehetséges, hogy ez nem is oly hasztalan? Az úr nagyon művelt. Ha császár lehetne, biztosan jól kormányozná az országot. Ha hagynám, hogy én folytassam a császári hatalmam, a lelkem mélyén szégyenkeznék emiatt. Kérlek engedje meg, hogy az országot átadjam Önnek!”